Miért lenne fontos tudni, hogy mit szeret tanulni, miben jó a gyermekünk?

A szülők számára általában kiderül az évek során, hogy mi a saját gyerekük erőssége, mit tanul szívesebben, mit szeret csinálni és egyáltalán melyek a kedvenc tantárgyak.

6 évesen iskolába iratjuk a gyermekeinket. Odaadjuk őket a rendszernek, hogy képezze őket. Mióta megszokottá vált a délutáni oktatás, hétköznap, a gyermekek nagyrésze többet van az iskolában, mint otthon.

12 évet tanítja a rendszer a különböző tantárgyakat. Közben rendszeresen „mérik” a tudásszintet. Félévente, év  végén, kicsi felmérő, nagy felmérő...mérik a tudást rendületlenül. A „képességek” fogalma szinte ismeretlen a rendszerben. 

Felmerül bennem a kérdés: ha már odaadjuk a gyermeket a rendszernek, miért nem érdekli  a rendszert, hogy miből jó a gyermek, milyen adottságai vannak, melyik területen lehetne kihozni a legjobbat belőle?

Gondolom,  az mindenki számára nyílvánvaló, hogy ha valaki szeret valamit tanulni vagy csinálni, abban általában jó eredményeket ér el. Ehhez képest, még mindig azt tapasztalom, hogy a gyermekek nagy része nem tudja , hogy mit szeretne és mikor leérettségizik, oda felvételizik , ahova  a barátja... Remélem nem általános ez a jelenség, de ha minden negyedik gyermek ilyen problémákkal küzd, akkor ez , a rendszer tökéletlenségéről árulkodik.

Nem lehet minden gyermektől ugyanazt elvárni. Nem lehet 12 év alatt ugyanabba a  malomba beőrölni minden gyermeket.   Ja, hogy van lehetőség  nyolcadik osztály végén  választani, hol szeretne tovább tanulni a gyermek. Gondolom ezt senki nem gondolja komolyan. Elért eredmények szerint, jegyek szerint csoportosítják újra a gyermekeket.  Létrejönnek az elit iskolák, ahol tovább őrlik őket, a „maradék” mehet a szakiskolába, ahol még mindig nem tudnak rendesen szakmát tanítani.  Biztos vagyok benne, hogy  a „maradék”  között brilliáns szakemberek vannak, akiknek könyörögni  fog minden egyetemet végzett,  aki  építkezik, például.  (Gondolom legtöbben már tudjuk milyen nehéz komoly, jó szakembert találni).  De a rendszert  nem érdekeli igazán, hogy mit szeret tanulni a gyermek. Még nem tartunk ott.

A rendszer  lassan, nagyon lassan változik. Országunkban , még a nagyon lassúnál is rosszabb a helyzet.

Bár a rendszernek számos követelménye van, az érdemi felelősség teljesen rá van hagyva a szülőkre és a gyermekekre. Érettségi után nagyon kevés gyermek tudja, hogy mit szeretne igazán. Sajnos sok esetben a szülőket is meghaladja a helyzet.  

Szerencsés az a gyermek, akit úgy tudnak segíteni, támogatni a szülei, hogy az a gyermeknek is jó legyen.

Mi a megoldás? Figyeljünk a gyermekeinkre. Beszélgessünk velük.  Ne gondoljuk, hogy majd az iskola megoldja helyettünk vagy választ ad a kérdéseinkre. Sokszor hallom: ó, még kicsi a gyermek, mire odakerül, sok minden fog változni...

Gondoljuk csak át...mi  változott  a tanügyben 25 év alatt? Mi volt és mivé lett? A mai tanügyi rendszer egyedüli bizonyossága a bizonytalanság. Még  az elemi osztályokban viszonylagos normalitás uralkodik, de attól tartok ötödik osztálytól a helyzet sokat romlik...

Mi a megoldás? Nem elég azt mondani a gyermeknek, hogy „tanulj”. Az a gyermek,  amelyik nem szeret tanulni, majd jó szakember  lehet, akár egyetem nélkül is.  Ha szeret tanulni a gyermek, bátorítani kell , hogy tanulja azt, amit szeret. Igen, a többi tantárgyból  sem jó megbukni, de semmiképp nem tanácsos elhanyagolni azt, amiből igazán jó a gyermek.    

Felnőttkorában azon a területen fog  szívesen és jól dolgozni a gyermekünk, amit az iskolában, egyetemen  is szeretett, nekünk szülőknek pedig , nem az a célunk, hogy a két lábon járó lexikonokat neveljünk.   Azt sem szeretnénk,  hogy csak  tanuljon jó sokat  és később ne értsen semmihez.

Hagyjuk a divatszakmákat...abban előbb-utóbb túl sokan lesznek. Inkább  derítsük ki, mit szeret a gyermek és idejében tanuljuk meg úgy segíteni őt,  hogy érdemben fejlődjön az általa kedvelt területen.

Ha a gyermeknek , az iskolaévek alatt , megvan a lehetősége, hogy fejlődjön abban, amit szeret, például nagyon szeret sportolni...akkor szinte biztos, hogy érettségi  után nem fog  szociológia szakra  iratkozni, csak azért, mert két barátja is oda iratkozott. 

Ez a probléma túlmutat egy család gondján...ez egy komplex társadalmi probléma. Gondoljunk csak bele: hogy néz ki az a társadalom, ahol legtöbben folyton keresik a helyüket és milyen lehetne az a társadalom ahol a gyermekek nagyrésze az adottságai szerint választ szakmát. Nem egy ideális társadalomról beszélek,  csak egy hosszútávon működő normalitásról.

Gondolom mindannyian azt szeretnénk, hogy gyermekünk boldog felnőtté növekedjen, aki megtalálja helyét a világban, lehetőleg a szülőföldjén. Ehhez elengedhetetlen, hogy tudja a gyermek is,  mi  szülők is...hogy mit szeret a gyermek? 

Ha a rendszer is kíváncsi lenne,  sok társadalmi probléma a helyére kerülhetne és talán nem kellene olyan sokan külföldre meneküljenek munkáért.                                               

Azt kívánom, minden szülőnek, hogy találja meg a módját annak , hogyan  segítheti a legjobban gyermekét,   ebben a túl sok formát és kevés lényeget szolgáltató rendszerben.  

                                                                                        László Tünde Réka,  egy szülő 

PS: ha ismerőseid között vannak olyanok, akiknek mostanában jól jönnének ezek a gondolatok, bátran oszd meg!